TEMATIKA

Leadership Masterclass

7 alkalmas képzésünk professzionális szakemberekkel várja azon jelentkezőit, akik az alkalmazott-pszichológia segítségével kívánják fejleszteni önmagukat és ezáltal közvetve vállalati környezetüket. Témáink között szerepel többek között a vezetés és pszichológiája, a csoportdinamikai kérdések, a vezetői motiváció,  a halogatás pszichológiája, a konfliktus-és stresszkezelés, valamint a munkahelyi jóllét és a diversity, mindez karöltve azon eszközökkel, amelyek támogatják a vezetőket és HR-rel foglalkozó szakembereket munkájuk során. A képzési alkalmak – a téma érzékenységétől függően – többnyire rögzítésre kerülnek, de nem javasoljuk a távollétet, az interaktív órák jellege miatt. A képzés bizonyos alkalmai élőben/hibriden, bizonyos alkalmai online folynak.

1. alkalom (október 13.) – ÉLŐ/HIBRID 

A vezetés és pszichológiája – Hatással lenni és megtartani vezetőként

Változásokban, kihívásokban bővelkedő környezetünkben van a leginkább szükség arra, hogy a vezető szervezetre, csapatára és az egyénekre tett pozitív hatása érzékelhető legyen. Ezen az interaktív alkalmon a vezetői lét és viselkedés néhány olyan „finomságára” nézünk rá, melyekről talán ritkábban esik szó, amelyek kevésbé tény-és adatszerűek, de ugyanakkor rendkívül nagy hatással bíró emberi, pszichológiai tényezőkön alapulnak. Így például:
– személyes elemek: vezetői szerepazonosság, vezetői „lábnyom”
– a munkatárs „csak” egy alkalmazott vagy szövetséges?
– szükségletek és a megtartás: „mattering”- azaz számít-e, hogy számítok?
Előadó: Pintér Henriette | vezető tanácsadó, tréner, üzleti coach, Concordia Szervezet-és Vezetésfejlesztési Kft.

 

2. alkalom (október 20.) – ONLINE

“Ha jól vagyok, a csapatom is jól van.” – A tudatos vezető szerepe a támogató és hatékony csoportdinamikában. 

Az interaktív előadás során nemcsak az egymást támogató és együttműködést serkentő csoportdinamika elemeiről lesz szó. Arra is hangsúlyt fektetünk, hogy mitől lesz egy vezető tudatos és ebben milyen szerepe van az öngondoskodásnak. Az a vezető, aki testileg-lelkileg egyensúlyban van, a csapatával együtt hegyeket tud megmozgatni!

Előadó: Logemann-Molnár Zsófia | klinikai- és egészségpszichológus, vállalati wellbeing szakértő | Minder

3. alkalom (október 27.) – ONLINE

Vezetői motiváció: csodaszer és/vagy vezetői feladat?

A vezetői motiváció a vezetésfejlesztés egyik legnépszerűbb témája. Sok esetben csodavárással párosul, miszerint a program révén a résztvevő vezetők megtalálják az egyetlen és mindig működő motivációs eszközt a munkatársaik lelkesítéséhez. A nap során sorra vesszük azokat a szempontokat, amelyek figyelembevételével valóban működő motivációs stratégiát tudnak a vezetők kialakítani, ami azonban egyetlen módszer helyett motivációs eszközök egész palettáját jelenti, amiből a munkatárs pillanatnyi helyzetéhez alkalmazkodva tudnak válogatni.
Főbb tartalmi egységek:
• Mit érhet el a vezető, ha jól motivál és mit, ha nem?
• A munkatársak belső szükségletei – illeszkedő motivációs eszközök
• A motivációs eszközök alkalmazásának buktatói
• A vezetői motiváció önismereti vonatkozásai
• Ahol minden eldől: a vezetői motiváció kommunikációs aspektusai

Előadó: Puskár Ildikó | pszichológus, vezető tanácsadó, HDTeam

4. alkalom (november 3.) – ONLINE

Időnyerő – Workshop

Bárcsak két helyen lehetnék! Ez sajnos lehetetlen. Ellenben az nem, hogy a heti 168 óránkból többet is kihozzunk, akár mennyiségről van szó a teljesítmény érdekében, akár minőségről a saját életritmusunk jobb szervezése miatt.

Mindannyiunk hetében van minimum 10-20 olyan óra egy átlagos héten, amit rendre elveszítünk. Ennek eredünk nyomába és keressük meg a képzésen.

  • Az időgazdálkodás alapvető működési lehetőségei
  • Időattitűd fejlesztése
  • Időrablók kezelési lehetősége
  • Halogatás ellenszerei
  • Az alábbi módszerek biztosan bemutatásra kerülnek: időképelemzés, gy3, m=m, diH6+, pomodoro, hffp-elv, 6-os módszer, sf-mátrix

Mottó: „A rossz hír az, hogy az idő repül. A jó hír az, hogy te vagy a pilóta.” (Michael Altshuler)

Előadó: Limpár Imre | tanácsadó szakpszichológus

5. alkalom (november 10.) – ONLINE

Konfliktus- és stresszkezelés vezetőknek

Az interaktív alkalom során közösen megvizsgáljuk a konfliktusok eredetét, típusait és jellemzőit. Gyakorlati példákon keresztül megismerkedünk azokkal az asszertív kommunikációs elemekkel, melyek megoldásként szolgálhatnak rájuk. Körbejárjuk a stressz fogalmát és a különböző helyzetekben alkalmazható megküzdési stratégiákat. Megkülönböztetjük azokat a stressz és konfliktushelyzeteket, amikre vezetőként van és melyekre nincs ráhatásunk.


Előadó:
Jekkel Orsolya |
tréner, coach, HR tanácsadó, egyetemi óraadó

6. alkalom (november 17.) – ONLINE

Mentális egészség és jóllét

Talán már a csapból is a munkahelyi, vállalati jóllét (well-being) témája csordogál, számos konferencia, tanulmány és könyv szól erről. Valóban van a jóllétnek jelentősége a munkahelyeken vagy csak divat ennek hangoztatása a vállalatok részéről? Kinek a felelőssége ezzel foglalkozni? Az előadás során a pozitív pszichológia szemléleti keretében és tudományos alapokon is körbejárjuk a témát, ugyanakkor a gyakorlat oldaláról is megnézzük, hogy milyen módon és eszközökkel lehet és érdemes a dolgozói jóllétet növelni. De kiderül az is, többek között, hogy nem minden jóllét, ami annak látszik …

Előadó: dr. Kun Ágota |  munka és szervezet szakpszichológus, habilitált egyetemi docens, BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék

7. alkalom (november 24.) – ÉLŐ/HIBRID

Munkahelyi diverzitás műhely: az inkluzív környezet kialakítása

  • Bemutatjuk a diverzitás fogalmát és jelentőségét a munkahelyen.
    – Nemcsak az amire gondolunk, és nem úgy ahogy gondoltuk! Alapvető kérdések magával a kérdéssel szemben.
  • Kiemeljük a sokféle munkaerő előnyeit a kreativitás, innováció és problémamegoldás terén.
    – Nehéz feladatból üzleti előny teremthető egy kis nyitottsággal.
  • DESIGN for Diversity – ERG ( Employee Resource Group ) megteremtése
    – Delegate and support! Nem kell mindent a vezetőségnek csinálni – csak megteremteni a kereteket és támogatni a folyamatot.


Előadó:
Kallós András |
független márka és kommunikációs szakember